Tömören: internetes tartalmaid számára tárhelyet biztosítunk, amely szolgáltatás árait az árak menüpontban tudod megtekinteni.
Ahhoz, hogy weboldalad folyamatosan elérhető legyen, szükség van egy számítógépre, ami a felhasználóknak elküldi a weboldalak tartalmi részét. Ez egy célhardware, mely mind fizikailag, mind rendszerileg erre van kialakítva. Egy ilyen céleszköz legfontosabb tulajdonsága, hogy nagy sávszélességen (szerverfarmokon) található, ezáltal folyamatos nagy sávszélesség segítségével több ezer felhasználót is ki tud szolgálni egy időben.
A cég fő profiljának a Webhosztingot jelöltük meg, viszont kevés esetben vállaljuk el egy randomoldal(.hu) hosztolását, mivel a cég elsődlegesen maga által készített weboldalakat, illetve segítségképp másoknak ad hoszting szolgáltatást. Ennek ellenére nem zárkózunk el az elöl sem, ha valaki nálunk tárolná el a weboldalát.
Amit nyújtunk:Olyan szolgáltatásokra törekszünk, amelyek segítik a felhasználót, nem csak összezavarják.
Céges e-mailezés: régi szolgáltatás, mégsem használják.
Gyakran lehet találkozni olyan céges szép weboldalakkal amelyek korrektül vannak elkészítve, szép domain nevük is van, majd feltüntetnek a kapcsolatnál (jobb esetben egy domaines címe mellet) egy freemail- vagy gmail-es e-mail címet. Sokszor gondolkoztam már el, hogy miért, miközben nagyon régóta létezik a szervereken fetchmail (legyűjtés) funkció.
Hogy is működik ez? Többféle konstrukció is megoldható, ez mindig az adott szerkezettől függ. Lássunk egy példát. : céged rendelkezik egy cégem@freemail.hu e-mail címmel amelyet már évek óta adsz meg a partnereidnek. Sokan estek már ebbe a hibába, így mikor domain nevet vásárolnak az e-mail címet sem változtatták meg, csak felvették mellé az info@cegem.hu címet is. És ekkor jönnek a problémák, hogy mi történik ha a régi e-mail cím megszűnik, hosszú be nem lépés esetén? Megint elfelejtettem két hétig megnézni az új levelezést, emiatt elvesztettem egy ügyfelet. Erre lehet megoldás a Fetch mail funkció, amely segítségével használhatod az új levelezési címet és ugyanebbe a postaládába megkapod a régi e-mail címedre érkezett leveleket, válaszlevelet tudsz küldeni akár mindkét (vagy akár több) címéről, amelyet te választhatsz ki.
Mi a végeredmény? Az info@cegem.hu címet használhatod a névjegykártyádon, amely így elegánsabb megjelenést kölcsönöz mint egy freemailes cím, ezt bárhol lehet szerepeltetni, bármilyen megjelenésben.
Mi lesz a régi címeddel? Semmi, él tovább, mivel a rendszer POP3 kapcsolatokon keresztül tölti le a levelet, azok tárolása a mi rendszerünkben beállítható (maradjanak meg ott is, vagy törölje őket letöltés után).
Meglévő vagy új domained mellé szükséged van webhoszting szolgáltatásra? Nálunk ezt is megrendelheted, miáltal teljes kontrollt kapsz a bérelt tárterület felett. Például, admin felületen lehetőséged van az e-mailek, aldomainek, email szolgáltatások és egyéb tárhelyhez kötött adminisztratív tevékenységek beállítására.
Hallgass egy kis klasszikus játékzenét a Youtube-on. 1:45-nél az igazi.
Üzemelteti a Wiking Számítástechnika Kft.
Az oldal készült: motor verzióján